A titkos ¾

2010.04.08. 09:25 Giana

Nincs portfólió ¾-es képek nélkül.

Ezek a képek nem mutatják meg az egész tested, legtöbbször a fej, a felsőtest kap szerepet benne. Így ezekre a testrészekre kell kifejezetten figyelni. A ¾- es kép, nem portré. Közeli kép, mely leginkább a kisugárzásodra összepontosít.

 

  1. sorozat: A három kép közül az elsőt, nem tartom előnyösnek. Olyan mintha a modell előre akarna esni, nincs semmilyen mondanivalója a képnek, a modell nem emelkedik ki, hacsak nem azzal, hogy hasra akar esni. A második és a harmadik kép, ezzel ellentétben már más. Az oldalra csúsztatott csípő, a lágyan rá simuló (nem feszes kéz), az előre néző fej, a határozott tekintet: lazaságot mégis eltökéltséget tükröz. A harmadik kép pedig „mozgásban van”. Olyan mintha egy pillanatkép lenne, amikor a modell oldalra pillantott és maga elé tartotta volna a kezét, pedig ez egy beállás. Arcélt mutat, nyakat, kiemeli a mellkast, azok, akik nagyobb mellbőséggel rendelkeznek nem előnyös, mert a kéz a mellre vonja a figyelmet. Ugyan ez a függ a ruhától is, de itt nagyszerűen látszanak a vállak- figyelj rá, ha kilátszik a vállad, hogy egyenes legyen, és húzd ki magad. Nincs kiábrándítóbb látvány, mint egy görbe modell
  2. sorozat: Az első képen már láthatjuk, hogy a felső sorozat középső képéből, hogyan lehet nagyon egyszerűen: egy fejdöntéssel, egy új pózt létrehozni. Előnyös, mert máris két képed van, amihez nem erőltetted meg magad, de más oldaladat mutatod- szó szerint. A második kép az első sorozat utolsó két képének kombinációja, míg a harmadik abban különbözik, hogy a fejet feljebb és hátrább tartjuk. Figyeld meg mennyire más a hatás. Nagy orral és orrlukkal rendelkező emberek óvatosan, és arra is figyelni kell, hogy ne tűnjön úgy, hogy hátra akarunk esni, vagy a plafont bambuljuk. Nem ez a célunk. A jobb vállalat húzzuk hátra, de csak annyira hogy még látszódjon.
  3. sorozat: Standard enyhén erőltetett pózok, azonban felhívják egy fontos tényezőre a figyelmünket. Az első képen láthatjuk, hogy a lány „csípőre” teszi a kezét. Igen, ha fotóznak ott a csípőd. Ne rakd oldalra, de rakd a derekadra (ha csak nem kérik), soha ne dugd az ujjad a nadrágövbe, vagy nadrágba- nem szexi! A kezed legyen laza, de az ujjaid érjenek össze. A másik kéz lazán, de zártan lóg. A második képen szintén a kéztartásra érdemes figyelne, a hason nyugvó kezet- a másiknak lazán kellene lógnia, vagy lazán hozzásimulnia a combhoz, csípőhöz. Láthatjuk itt is, hogy a kéz ujjai nem görcsösen, csak lazán vannak összezárva. Maradjunk feszesek, de tűnjünk lazának- ez a kulcsszó, amit nem könnyű elsajátítani, de megéri.

 

1 komment

Címkék: pózok 3/4fénykép

A bejegyzés trackback címe:

https://modellkarrier.blog.hu/api/trackback/id/tr521903570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ifjkissl 2010.08.05. 09:30:04

Egy fotózás során nagyon sok mindenre kell figyelnie a fotósnak. Sorrendet talán nem lehet felállítani a fontosság tekintetében, de a fények és háttér mellett a modell beállításán át fontos megragadni azt, hogy a póz ne legyen erőltetett amennyiben nem pont ezt kívánjuk elérni. Mivel ez nem elsődleges szempont így az amatőrök, kezdők körében gyakran kimarad.
A modell akkor tud segíteni, ha a fentieket megfogadja és különösen a 3/4-es beállításnál odafigyel a kezére. A kéznek mindig szánjon szerepet, vagy helyezze nyugalomba úgy, hogy az ne vonja el a tekintetet. Figyelni kell arra, hogy kitakaratlan területek sok részletet tartalmazhatnak, mely tekintet "rabló". Tehát lehetőleg az ujjakat zárva tartsuk. A test mellett ne hagyjunk túl nagy rést.
süti beállítások módosítása