2010. Május 2.-án összejött két ember, hogy közösen alkosson valamit. A cél egy nagyszerű fotósorozat volt, azonban más témát nem ötöltünk ki. Sminkesre, stylistra nem volt igény.
Ennek a napnak a beszámolóját olvashatjátok most, és eredményét tekinthetitek meg.
Felkészülés:
Egyeztettük az időpontot, az elképzeléseket és a helyszínt. Erre mindig érdemes odafigyelni, mert az idő repül és bizony senki sem szeretné a másik, vagy a saját idejét rabolni. Összekészítettem azt a nagyjából 10 pár ruhát, amiben szívesen pózolnék. Ebből végül 4 db lett kiválasztva közösen a fotóssal. A sminket közös erővel nagyjából 1 óra alatt készítettük el. Először erősnek tűnt, de aztán kiderült, hogy bizony a fényképen és a fényviszonyok miatt, a nem hétköznapi sminkre igenis szükség van. A hajammal nem sokat vacakoltunk, belőttük és irány a helyszín. Lehetőségekben burjánzó helyszínként a Sződligeti mesés halastavat választottuk, ahol tényleg nem volt szükség előre megkomponált pózokra. A természet adta magát és nekem, mint modellnek, csak oda kellett figyelnem arra, hogy magamból minél többet hozzak ki. A fényképész pedig a környezetet és a kompozíciót figyelhette.
Fotózás:
Bár már egy hónapja leveleztünk, mégis először találkoztunk a fotózáson. Ez veszélyes lehet, mert ha a modell és a fotós nem tud összehangolódni, akkor a munka nyögve nyelős lehet. Hál Istennek Laci és én, már az első perctől egy húron tudtunk pendülni.
A félnapnyi fotózás remek hangulatban telt. Pörgős, dinamikus volt a fotózás, nem volt sok keresgélés. A helyszínen való átöltözéssel nekem nem volt problémám, de mindenképpen felkészítenék mindenkit, hogy bizony a kényelem, nem az első dolog egy fotózáson.
Szerettem volna, ha a személyiségem átjön a fotókon és ezt Laci nagyszerűen meg tudta ragadni. Kényelmesen éreztem, ahogy a fényképezőgép mögül néha kinyúlt és megigazította a ruhát, vagy épp a hajamat. Ez apróságnak tűnik, de amikor három órája próbálsz önmagad lenni, önmagadnak és a fotósnak megfelelni, akkor bizony a kényelmi faktor és a bizalom nagyon fontos. Mert akár hiszed, akár nem, az érzések ott vannak az arcodon.
Tanulság:
A fényképeket visszanézve, visszaérkezve a valóság talajára, bizony szembe kellett nézni a valósággal és tanulni belőle. Több mint 200 képet készítettünk. Ezek pedig bőven adtak tanúbizonyságot a hiányosságaimról. Bár nem vagyok teljesen kezdő, de még mindig nem tudom rendesen a saját szögeimet. Mikor emeljem jobban a fejem, mikor ne. A vállaimat sokszor leengedem. A has-kivillanós ruhák, sajnos nekem- most- nem előnyösök, vagy jobban ki kellett volna húznom magam. Ez a külső. A fotózás elején még az én rugalmasságom sem sugárzik át, sokszor megkoreografáltnak tűnnek a képek, később ez milliószor jobb lett. Amiben közre játszik az, hogy már két órám volt ráhangolódni a fotózásra és a fotósra. A pózok egyszerűek, és kicsit sablonosak, de azt hiszem ez hosszú „hallgatás” után érthető is. Ebben a ruhák is nagy szerepet játszottak. Mindig olyan ruhát válassz, amiben kényelmesen érzed magad. És az alkatodnak megfelelőt. Dús keblű nőci vagyok, és ezért a melltartó alap kellék, amit itt nem tettünk meg. Vicces, hogy néhány képen a gravitáció a mellemet lejjebb húzta a kelleténél oldalra, így olyan mintha nem is lenne az egyik ott. :) Ez vicces, mégis elronthat egy olyan képet, ahol a beállás jó, az arc jó, a környezet gyönyörű, és bumm. Hol a mell? Na ezt mindenki elkerülheti, ha felméri milyen pózokban, hogyan reagál a teste.
Összefoglalva: Laci nagyszerű utasításokat adott, fotósként teljesen megállta a helyét.
Nekem pedig visszajelzést adott, hogy többet kell gyakorolni, hogy jobban ismerjem az erősségeimet és gyengéimet és hogy ezeket a fényképen áttudjam adni.
Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni.
Remélem hasznos volt az információ és segít abban, hogy ti is közelebb kerüljetek a modellvilághoz.
Köszönet illeti Ifj. Kiss Lászlót, aki a fényképeket készítette.
